MIT JELENT JÉZUS NEVÉBEN IMÁDKOZNI? MIÉRT FONTOS AZ Ő NEVÉBEN IMÁDKOZNI?
Több mint nevének emlegetése: "Jézus nevében imádkozni többet jelent, mint nevét említeni az ima elején és végén. Jézus lelkülete és indulata uralja imánkat, ígéreteit hisszük, kegyelmében bizakodunk és munkáját végezzük."
Krisztus neve életfontosságú: "A tanítványok Krisztus nevében végezzék munkájukat. Minden szavuk, minden cselekedetük Krisztus nevére hívja fel a figyelmet. Neve az éltető erő, mely által a bűnösök megmenthetők. Hitük Krisztusban, a kegyelem és erő Forrásában gyökerezzen. Minden kérést az Ő nevében tárjanak az Atya elé, mert akkor meghallgatja őket Isten. Országában semmit ne ismerjenek el, melyen nincs rajta nevének felirata."
Isten tiszteletben tartja Krisztus nevét: "János, a szeretett apostol a Szentlélek sugallatára nagyon érthetően és mély meggyőződéssel mondja: 'Ha kérünk valamit az Ő akarata szerint, meghallgat minket. És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, amelyeket kérünk Őtőle' (1Jn 5:14-15).
Tehát ostromold kéréseddel az Atyát Jézus nevében. Az Atya becsüli ezt a nevet.
A siker titka: "Mikor a tanítványok még nem ismerték meg az Üdvözítő határtalan erőforrásait és hatalmát, akkor ezt mondta nekik: 'Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben' (Jn 16:24).
Krisztus megmagyarázta ezzel tanítványainak, hogy ismeretük titka abban van, hogy az Ő nevében mindig és minden körülmények között erőt és kegyelmet kérhetnek az Atyától. Nincs senki a földön élő emberek között, akinek valamiféle olyan hatalma, ereje lenne, amit nem Istentől kapott. Ennek a hatalomnak, erőnek a forrása pedig a leggyengébb emberi lények előtt is nyitva van. 'Akármit kértek majd az én nevemben, én megcselekszem azt' (Jn 14:13) - mondta Jézus."
Isten kedvét leli a válaszban: "Imánkat ne csak Krisztus nevében mondjuk el, hanem a Szentlélek sugallata szerint is. Ez a magyarázata annak, hogy 'a Lélek esedezik érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal' (Róm 8:26).
Az ilyen imára Isten örömmel felel. Amikor buzgósággal és mélységes áhítattal Krisztus nevében imát rebegünk, ez az áhítat, amelyet Isten ébresztett, biztosítja a választ imáinkra."
Nincs más név mennyen és földön, mely által segítséget, megváltást, üdvösséget, védelmet, gyógyulást és helyreállítást nyerhetnénk. Jézus neve minden név fölött van. Boldogok és áldottak azok a gyermekek, akik bíznak benne, és engedelmesen követik tanácsát és vezetését. Ő a Kálvárián legyőzte sátánt és gonosz angyalait. Ezért, amikor Jézus nevében imádkozunk, bizonyosan győzhetünk a sötétség hatalmai felett. Dicsőség legyen Istennek a magasságban. Dicséret és hódolat és hála legyen neki örökkön örökké. Köszönjük neked Istenünk szerető gondoskodásodat és az örök üdvösséget, melyet a mi Urunk, Jézus Krisztusban adtál nekünk.
Make certain to read the terms and circumstances of all online on line casino bonuses before 카지노사이트 you redeem them
VálaszTörlés