2018. október 20., szombat

HOGYAN JÁRT ÉNÓKH ISTENNEL?

"És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé." (1Mózes 5:24)

MIT JELENT EZ A MONDAT: "ÉNÓKH ISTENNEL JÁRT"?

Mindennapi munka közbeni csendes könyörgés: "Mindennapi munkánk közben lelkünkben fel kell emelkednünk a mennybe imáink által. Ezek a csendes fohászok jó illatként emelkednek fel a kegyelem trónjához, és az ellenség megremeg. Így járt Énókh Istennel. Isten pedig vele volt és segítséget nyújtott neki a szükség idején. Az ima a lélek lélegzetvétele. A lelki erő titka. A kegyelem más eszközei nem helyettesíthetik, mert a lélek egészsége rajta múlik. Az ima közvetlen kapcsolatba vonja a szívet az élet forrásával, és megerősíti a vallásos tapasztalat izmait."

Szüntelen ima: "Bár kellően meg tudnám értetni Isten művének minden munkásával, hogy milyen nagy szükség van komoly, szüntelen imára. Nem állhatnak szüntelenül térdeiken, de szívüket felemelhetik Istenhez. Így járt Énókh is Istennel." | "Énókh Istennel járása nem valami révület vagy látomás volt, hanem ő naponkénti élete minden feladatában Istennel járt. Nem lett belőle remete, aki teljesen elzárkózik a világtól, mert volt egy feladata, amit el kellett a világban végeznie Istenért. A családban és emberi kapcsolataiban, mint férj és apa, mint barát és polgár az Úr állhatatos, rendíthetetlen szolgája volt."


A maradék előképe: "Ennek az Istenfélő prófétának a jelleme ábrázolja azt a szentséget, amit mindazoknak el kell érniük, akik Krisztus második eljövetelekor 'áron vétetnek meg a földről.' (Jel 14:3). Énókhhoz hasonlóan Isten népe igyekszik szívét megtisztítani, Isten akaratát követni, mígnem visszatükrözik Krisztus képmását. Mint Énókh is tette, figyelmeztetni fogják a világot az Úr második eljövetelére és a törvényszegőket sújtó ítéletre. Miként Énókh mennybeszállt, mielőtt a világ víz által elpusztult, az élő igazak is a földről az égbe ragadtatnak, mielőtt az tűz által elpusztul."

Mennyei helyeken járt: "Énókh szíve örökkévaló kinccsel volt tele. Feltekintett a mennyei városra; látta a dicsőség Királyát a Sionon. Minél jobban vágyott Isten otthonába, annál nagyobb volt érdeklődése. 'Boldogok a tiszta szívűek, mert ők az Istent meglátják.' Énókh háromszáz éven át kereste a tiszta szívet, hogy összhangba legyen a mennyel. Három évszázadon átjárt Istennel. Naponta vágyott közelebbi kapcsolatra, a közösségben való növekedésre, míg végül Isten magához emelte. Ott állt az örökkévaló világ küszöbén. Egyetlen lépés választotta el az áldott földtől, és most megnyíltak a kapuk, és az Istennel járás, mely olyan hosszúra nyúlt a földön, befejeződött a kapukon átlépve a Szent Városban. Ilyen közösségre kell törekednünk Istennel nekünk is."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK
Isten szeretettel, együttérzéssel hív bennünket. Enókhoz hasonlóan feleljünk neki teljes szívből és elméből. Akkor Isten testünket szent templommá, lakhelyévé teszi. Úgy járhatunk Istennel, hogy Ő bennünk fog lakni. Ez lehet örömteli tapasztalatunk mostantól kezdve mindaddig, amíg Jézus el nem jön. Nincs nagyobb öröm és kiváltság, mint az, ha kezünket és szívünket egyesíthetjük azzal, aki szereti lelkünket. Teljes egységben, elveszve az Ő szerető karjaiban, tapintatosan gondoskodik rólunk és végül elvisz bennünket mennyei otthonunkba. Ne engedd, hogy bármi is megfosszon téged ettől a drága tapasztalattól Egyetlen dolog van, amiért érdemes élni.

Szerető Jézus! Segíts nekünk, hogy mindennél nagyobb értéket tulajdonítsunk a Veled való szoros kapcsolatnak és együttjárásnak.

AZ IMAMEGHALLGATÁS KULCSA A HIT

"A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés. Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni: mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik." (Zsidók 11:1,6) "
Ami pedig hitből nincs, bűn az." (Róma 14:23)

MILYEN MÉRTÉKBEN FÜGG AZ IMA MEGHALLGATÁSA A HITTŐL? MI A HITBŐL MONDOTT IMA?

Csak hit által közeledhetünk Istenhez: "A hit az a lelki kéz, mellyel megérinthetjük a Végtelent." | "A hit az a kéz, amellyel a lélek megragadhatja azt a kegyelmet és irgalmat, amit Isten felajánl neki." | "Igaz hit és igaz ima - mily nagy erők. Olyanok ezek, mint két kar, melyekkel az imádkozó ember megragadja a végtelen szeretet hatalmát."

Nem a hit vált meg bennünket: "Hit által kapjuk meg Isten kegyelmét, de nem a hit az üdvözítőnk. A hit nem érdem, hanem kéz, amellyel megragadjuk Krisztust, átvesszük érdemeit, mint orvosságot a bűnre."

Isten megfogja kezünket: "Isten megfogja kezünket és segít, hogy megragadjuk Krisztus Istenségét és tökéletes jellemet öltsünk magunkra."

A hit Jézust közbenjárónak tartja: "A hit meglátja Jézust közbenjárónkként Isten jobb keze felől állni." | "Ma ott áll a kegyelem oltára előtt és Isten elé tárja azok imáit, akik vágyakoznak segítségére." | "Amint a bűnös őszinte, alázatos imája felszáll Isten trónjához, Krisztus hozzájuk adja az Ő életének és tökéletes engedelmességének érdemeit. Ez a tömjén jó illatúvá teszi imáinkat. Krisztus elhatározta, hogy közbenjár érettünk, az Atya pedig szüntelenül hallgat fiára."

A hitből mondott ima lényege: "Az ima, mely őszinte szívből fakad, és a lélek egyszerű kívánságait fejezi ki úgy, ahogy segítséget kérnénk egy földi baráttól, elvárva azt, hogy megkapjuk: ez a hitből való ima."

Az igazi hit alapja: "Az igazi hit a szentírás ígéretein és ajándékain nyugszik."
"Nem saját hitünkben, hanem Isten ígéreteiben kell bíznunk."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK


Ha azt akarjuk, hogy imánk meghallgatásra találjon, akkor kétkedés nélkül erős hittel igényeljük és várjuk mindazt, amit Isten megígért nekünk. Isten szándékai nem változtak. Ma is ezt mondja. Kérjetek, keressetek, zörgessetek és megkapjátok, és a menny áldásai kiáradnak reátok.

Atyánk! Segíts nekünk őszinte hittel kérni, és életünket a te erőd által akaratodnak megfelelően élni, hogy a mi buzgó imánk meghallgatását semmi ne akadályozza.

HAMIS VÁLASZOK AZ IMÁRA

"Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked,
és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz."
(Jeremiás 33:3)

SÁTÁNNAK VAN-E LEHETŐSÉGE ARRA, HOGY HAMIS VÁLASZOKAT ADJON IMÁINKRA?


Sátánnak minden áldáshoz van egy hamisítványa: 
"Mindenütt és mindenkor, ahol és amikor az Úr igazi áldásokat ad, megjelenik annak hamisítványa is, hogy hatástalanná tegye Isten igaz munkáját."

Azok tapasztalata, akik 1844-ben elvetették a világosságot: 
"Láttam, amint feltekintettek a trónhoz és így imádkoztak: 'Atyánk, add nekünk lelkedet!' 
Sátán erre rájuk árasztotta szentségtelen befolyását; leheletében sok világosság és erő volt, de hiányzott belőle a mindent megédesítő szeretet, az öröm és békesség. 
Sátán célja az volt, hogy eltévelyítse, visszatartsa és megcsalja Isten gyermekeit.
1844-ben keresztények egy csoportja hitte hogy Jézus visszajön, tévesen


A megújulás idején Sátán hamisítványokat vezet be:
 "Mielőtt Isten utoljára látogatná meg ítéletével a földet, az Úr népe között olyan lelki ébredés lesz, amire az apostoli idők óta nem volt példa. Isten Lelke és ereje kiárad népére. A lelkek ellensége gátolni akarja ezt a munkát. Mielőtt e megmozdulás ideje elérkezik, megkísérli kibontakozását megakadályozni hamisítvány létrehozásával. Azokban az egyházakban, amelyeket megtévesztő befolyása alá tud vonni, azt a látszatot kelti, hogy Isten különleges áldása árad ki rájuk. Nagy vallási érdeklődés látszatát kelti. Tömegek ujjongnak majd azon, hogy Isten csodálatos munkát végez értük, pedig ez a munka más lélektől származik. 
Sátán a vallás leple alatt próbálja meg befolyását a keresztény világra kiterjeszteni."

Sátán tapasztalatot ad azoknak, akik noha imádkoznak, nem akarnak Istennek engedelmeskedni: "Isten világos parancsolatai ellenére lesznek férfiak és nők, akik saját kívánságaikat követik, miközben irrtádkozni merészelnek, és megpróbálják rávenni Istent, engedje meg, hogy kinyilvánított akaratával ellentétesen cselekedjenek. Az Úrnak nem tetszenek az ilyen imák. Sátán odaáll ezek mellé az emberek mellé, mint ahogy Évával tette Édenben. Ösztönzi őket, s így szerzett élményeikről azt állítják, hogy azok a legcsodálatosabb tapasztalatok, amit az Úrtól kaptak. Az igazi tapasztalat azonban tökéletes összhangban van Isten természeti és erkölcsi törvényével."

Szükségletünk: "A fanatizmus és a hamis elméletek minden formája, mely az igazság látszatát kelti, meg fog nyilatkozni Isten maradék népe életében. Ezért szükségünk van arra, hogy a menny világossága kicsiszolja lelki ítélőképességünket, hogy felismerjük azt a lelket, mely Istentől jön. 
Ha nem figyelünk szüntelenül, az ellenség le fog győzni bennünket." | "Ha felépítjük magunkat a hitben, a Mindenható védelmében, biztonságban leszünk."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK

Ha kritizáló és bíráló lelkület lakik szívünkben, ha nem hagyjuk el felismert kicsiny vagy nagy bűneinket, akkor Sátán jogot formál arra, hogy hamis válaszokat adjon imáinkra. Akkor hamis jeleket és csodákat fogunk kapni, mert szinte mindennel szemben, amit Isten, Jézus és a Szentlélek valaha tett, Sátánnak van egy hamisítványa. Hogyan tudjuk megmondani a különbséget? 
Minden természetfeletti jelt meg kell vizsgálni. Meg kell vizsgálnunk a mögötte lévő lelket a Szentírás segítségével (1jn 4:1-4). Sátánnak számos hamis megnyilatkozása lehet, de ugyanakkor ott van az élő Isten hatalmának igazi megnyilatkozása is a Szentlélek által. 
Ezért ne öntsük ki a gyereket a fürdővízzel együtt. Pontosan az a tény igazolja, hogy van igazi Hatalom, hogy vannak hamis hatalmak.

Szerető édes Atyánk! Segíts nekünk abban, hogy száz százalékig a te Igédre hagyatkozzunk, és ne saját érzéseinkre vagy a csodákra. Hálát adunk neked azért, hogy az írások által megvizsgálhatjuk a lelkeket, ezért sohasem kell félrevezettetnünk az által, amit látunk vagy hallunk.

2018. október 7., vasárnap

IMA ÉS ELMÉLKEDÉS

"Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el." (Zsoltárok 119:16)

HOGYAN SZEREZHETEM MEG DÁVID TAPASZTALATÁT?


Engedelmeskednünk kell: "Az ismeret elnyerése érdekében a Szentlélek vezetése alatt kell élnünk. Engedelmeskednünk kell mindannak, amit Isten Igéje parancsol. Igényelhetjük mindazt, amit ígér."


Megértés ima által: "A Bibliát soha nem szabad imádkozás nélkül kutatni. Csak a Szentlélek tudja megéreztetni velünk a könnyen megérthető dolgok fontosságát, és csak Ő akadályozatja meg a nehezen érthető dolgok kiforgatását. Isten mennyei angyalokat bízott meg azzal, hogy Igéjének befogadására alkalmassá tegyék szívünket; olyannyira, hogy az Ige szépségében gyönyörködni, intéséből okulni tudjunk, ígéreteiből pedig életet és erőt merítsünk."

Céltudatosság: "A bibliai igazságok megértése nem annyira az értelmi képességen múlik, hanem inkább a céltudatosságon és az igaz élet utáni vágy őszinteségén."

Elmélkedjünk szeretetéről:
"Isten arra szólít, hogy foglalkozzunk nagyszerű és tiszta gondolatokkal. Azt akarja, hogy elmélkedjünk szeretetén és irgalmán, hogy tanulmányozzuk azt a csodálatos munkát, amelyet a dicső megváltási tervben végez. Akkor egyre jobban megértjük az igazságot, mélyebb és megszenteltebb vággyal sóvárgunk szívünk és gondolataink megtisztítására. Miközben az Ige kutatásával ápoljuk az Istennel való közösséget, lelkünk a szent gondolatok tiszta légkörében átformálódik."

Járjunk a világosságban: "Járjunk állandóan Isten világosságában. Elmélkedjünk naponta az Ő jelleméről, akkor felismerjük szépségét és örvendezünk jóságában. Szívünket lángra lobbantja az Ő szeretete, felemelkedünk, mintha örökkévaló karok hordoznának bennünket. Azzal az erővel és világossággal, amit Istentől kapunk, sokkal többet ismerünk meg, és sokkal több eredményt érünk el, mint amennyit bármikor álmodhattunk volna."

Elmélkedjünk a Megváltó tökéletességéről: "Ha Üdvözítőnk tökéletességét szemléljük, akkor bennünk is felébred a vágy, hogy teljesen átalakuljunk, megújuljunk az Ő képmására. Lelkünk éhezi és szomjúhozza azt, hogy Hozzá hasonlítsunk, akit imádunk. Minél inkább Krisztusra irányítjuk gondolatainkat, annál inkább fogunk róla másoknak beszélni és képviselni Őt az egész világ előtt."

A világ történelmének legünnepélyesebb szakasza: "A világtörténelem legünnepélyesebb időszakában élünk. A földön élő tömegek sorsa nemsokára eldől. Saját jövőnk és mások üdvössége múlik azon, hogy mi most hogyan élünk.
Szükségünk van Isten Lelkének vezetésére. Krisztus minden követőjének komolyan kell kérdeznie: 'Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?' Meg kell magunkat alázni böjtben és imában az Úr előtt, és sokat kell elmélkednünk Isten Igéjén, különösen az ítélet jelenetein. Mély és élő tapasztalatot kell szereznünk Istennel."

ÖSSZEFOGLALÁS ÉS IMAGONDOLATOK

Ha valóban azt akarjuk, hogy tiszta szívünk, magasabb rendű és tisztább gondolataink legyenek, naponta elmélkednünk kell Krisztus életéről. Szemlélődés által megváltozunk, megújulunk, értelmünk megtelik az Ő tiszta gondolataival. Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk képesek a tiszta gondolatokra és arra, hogy krisztusi jellemet alakítsunk ki magunkban, akkor Isten Szaván kell elmélkednünk, Isteni segítséget kell kérnünk böjtben és imában. 
Pál azért ad konkrét javaslatokat arra, hogy miről gondolkodjunk (Fil 4:8), hogy életünkben visszatükröződhessen Krisztus jelleme.